Izgatottan vártam már, hogy legyen egy olyan nap, amikor a hőmérséklet és a napsütés lehetővé teszi a kertben való foglalatosságot. Még sáros a föld, de nem számít. Szomjazom a rügyek és hajtások látványára, mely az új élet, az újjászületés hírnökei. A szememmel megsimogatom őket, a jó levegőt beszippantom, hogy erőt merítsek a természetből. Miközben levágom a régi elszáradt virágokat, ágakat, beszélgetek a növényeimmel, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy vannak nekem.
Valaki azt mondta a saját kertjére, hogy már megint mennyi munkája lesz, dolgozhat egész nap és semmire nem lesz ideje. Már nem is élvezi a kertet, mert csak a munkát látja benne.
Igen, a kert olyan, mint a lakás, a gyermekünk, a párkapcsolatunk, vagy az emberi kapcsolataink. Folyamatos törődést, odafigyelést és szeretetet igényelnek. Nem elegendő csak néha-néha odafigyelni, nem mehetünk hosszú szabadságra anélkül, hogy ne gondoskodnánk róluk. A „Képben vagy már?” „Mit tegyél, hogy tisztán láss?” című korábbi fejezetekben már utaltam arra, hogy vedd észre, hogy mit üzen a környezeted.
Ha az eddigi életedben csak a dolgok negatív oldalát láttad, figyelmed arra összpontosítottad, akkor egyhangú, szürke lesz az életed. Ha ilyen hozzáállással viszonyulsz a dolgokhoz, a legrosszabbra hegyezed ki a figyelmedet, ezért azt is érzékeled. Ez az egyik oka annak, hogy gyakran boldogtalannak érzed magad.
Ha a cél és az eredmény lebegne a szemed előtt, a jelen helyzet értékeléséből indulnál el, boldog és elégedett lehetnél.
Tölts meg egy poharat félig vízzel, és figyeld meg az első reakciódat. Mit látsz?
Ha a poharat félig megtöltöttnek látod boldogabb ember vagy, mint aki félig üresnek látja.
Az élethez való hozzáállásunk határozza meg, hogy mennyire boldog az életünk. Te választod meg, hogy hogyan érzed magad.
A boldogság átéléséhez nincs szükségünk több pénzre, nagyobb házra vagy jobb munkára. A hozzáállásunkon kell változtatni, meglátni a színeket a környezetünkben, a lehetőségeket a változásban.
Emlékszem rá, valamikor mennyire féltem a munkahelyváltozástól, és nem sokkal később pedig úgy örültem neki, hogy azt mondtam, bárcsak hamarabb váltottam volna. Megtanultam minden helyzetben kihozni magamból a legjobbat, elégedetten végezni a munkámat. Ezzel a hozzáállással sok örömet és szép emléket hoztam át a jelenbe.
Az elégedettség és az elfogadás által megszűnt a kötődés, megtanultam az elengedést. Esélyt adtam magamnak a helyzet jó oldalát meglátni. Mindig arra figyeltem, mit tanulhatok az esetből, hogyan fordíthatom a javamra a helyzetet. Az önsajnálat nem vezet sehová, nem hoz megoldást és örömet. Mindig izgatott az a kérdés, hogy mit tehetek, hogy a dolgok úgy alakuljanak, ahogy szeretném, és közben még jól is érezzem magam? Rájöttem arra, hogy annyi mindenért hálás lehetek, olyan sok szépség és szeretet vesz körül, ami maga a boldogság.